Üdvözöljük honlapunkon!

A "Danube Limes UNESCO World Heritage" projekt keretében megvalósuló Lussonium projekt weboldala azzal a szándékkal jött létre, hogy figyelemmel kövesse a dunai limes-szakasz világörökségi jelölésének előkészítését, azon belül a Lussoniumban tervezett és megvalósított beruházásokat, és legfőképp bemutassa a római kori katonai erőd és környezete történetét.

A Lussonium projekt nemzetközi együttműködés keretében megvalósuló, közvetlenül Európai Uniós forrásból finanszírozott program, amelyben Magyarország mellett részt vesz Szlovákia, Lengyelország, Ausztria és Németország. A nemzetközi projekt célja, hogy a római kori Duna limes vonal közép-európai részét, mint az európai kulturális örökség részét képező régészeti emléket jelölje az UNESCO világörökségi listára. „ A Római Birodalom Határai" elnevezésű programban magyar részről a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a Pécsi Tudományegyetem dr. Visy Zsolt professzor vezetésével és Paks önkormányzata vesz részt. A Hivatal és az Egyetem a jelentkezési dokumentáció összeállítását vállalta feladatul, Paks városa a Lussonium-római kori erődítménnyel szerepel a programban.

A tervezett beruházás keretében Lussonium díszkivilágítást kap, és látogatóközpont létesülhet a katonai tábornál. Európában jelenleg is több mint száz helyszínen zajlanak hasonló fejlesztések, beruházások, melyek sikeressége lehetővé teheti, hogy a limes, és azon belül a lussoniumi római kori erőd a világörökség részévé váljon. A világörökségi cím turisztikai-kulturális jelentősége vitathatatlan.